főoldalra  
   
A DALMÁT TEMETŐ
    
   
 
Szóval itt van ez a mi temetőnk, a szamárhegyi, vagy dalmát temető, a groblje. Mondjuk, a miénk, pedig nem úgy viselkedünk, ahogy érdemelné. Egyrészt, a Szentendrei Római Katolikus Egyház tulajdona, tehát jogilag nem is dalmát temető, másrészt, kevesen tudják, hogy ez a dalmát temető. Mitől is tudnák, mert már alig van sír, melyen még ott lennének az ákom-bákom betűkkel írt horvát (dalmát) feliratok. Persze azt is kevesen tudják, hogy őseink itt nyugszanak e kis homokkő kereszttel jelzett sírokban. No, és itt van, a miénk problémájával, a bibi.
Ugyanis, ahogy öregszünk, halnak ki a régi családok, úgy tűnnek el a régi keresztek is. S akik ma ballagnak a sír felé, még idejében gondoskodni akarnak, hogy a temetés költsége és a sírkő ne legyen az utódok gondja. A legtöbb idős barátom, rokonom építteti kriptáját, elkészítteti sírkövét, annak rendje és módja szerint. Pontosabban szerintem nem a rend, mármint a városi előírások szerint. Mert hát a város, hiába gondolta úgy, hogy ha helyi védelem alá helyezi a temetőt, megvédheti a sírköveket, de a közízléssel nem tud szembe menni. Mert éppen azok, akik dalmátnak vallják magukat, akiknek fontos az ősök tisztelete, azok, a "régi vacak" helyett, szép új sírkövet készíttetnek maguknak. S itt van a szinte áthághatatlan gát, a mi a szép, problematikája.
 
Mert filozofálhatunk, rendeleteket alkothatunk, de mégsem tudunk mit kezdeni a jó szándékú ízléshiánnyal, a trendekkel nem tudunk szembe menni. Lajos vagy Jani bácsi, amikor összetalálkozunk a temetőben, és ő büszkén mutatja éppen elkészült kriptáját, hogy no ezt nézd meg Öcskös, és bár a látványtól szinte elborzadok, mégis azt mondom, ühüm, nagyon szép. Hazudok, és nem azt, hogy mi a fenének költött ennyi pénzt erre a katalógus giccsre, mert ott van a régi, a sokkal szebb és autentikusabb. Mert, hát úgy vagyunk vele, legalább is öregjeink, hogy azt gondolják, most ezzel ők is megmutatják, voltak valakik az életben, nekik is jár olyan szép sírkő, mint régen az uraknak.
Míg ifjabb voltam -igaz lényegesen kevesebbszer fordultam elő a temetőben is- harcosabb voltam, de már nem tudok, vélt igazságaimért oly lelkesen küzdeni. De fáj, ahogy eltűnik a korábbi, szebb, bájosabb, naivabb de ettől egyedibb, autentikusabb szentendrei, pontosabban szamárhegyi temetőkép és a régi sírkövek helyett, most ott állnak a galambokkal, réz fogantyúkkal díszített, fényképekkel karcolt gránit sírkövek büszkélkedőn, hirdetve egyen-ízléstelenségünket, katalógus-gondolkodásunkat.
Talán az lenne megoldás, és így nem megyünk az emberrel szemben sem, ha arról gondoskodnánk, ha már a régi homokkő kereszteket nem is állítják vissza tulajdonosaik, legalább ne törjék, törhessék össze, mert hátha jönnek majd az ízlésben otthonosabban mozgó unokák és örülnek majd, hogy visszaállíthatóan megmaradt a régi dalmát temető.
   
Benkovits 2006. november 5.