Én meg azt gondoltam, talán azzal tudok segíteni nekik, ha összesöpröm szerény ismereteimet és közzé teszem, hátha többen fogják becsülni e különleges szentendrei helyet, mert hát különleges hely ez, az bizonyos.

A kőhegyi kilátó, menedékház, turistaház története

Szlovákiából jött Szentendrére Czibulka János gyógyszerész városunkba, aki a budapesti egyetem elvégzése után előbb Pozsonyban dolgozott, majd megvásárolta a szentendrei gyógyszertárat. Hogy valójában mi vonzotta ide, pontosan nem tudni. Talán az, hogy a századforduló táján sok szlovák is jött Szentendrére lakni, dolgozni, vagy, hogy majd minden plébános ez idő tájt a tót atyafiak közül való volt, esetleg hogy a városi patika megvétele jó üzletnek ígérkezett, ma már nem tudjuk. Egy biztos, Czibulka patikus úr, hamar beilleszkedett, és Szentendre egyik, a város társadalmi életét is alakító polgárává vált. Lakásán alakult meg 1913. február 14-én a Szentendrei Városfejlesztő Egyesület, pénztárosa volt a Szentendrei Kaszinónak és ő alapította meg a Magyar Turista Egyesület Szentendrei Osztályát is 1920. január 6-án. Balogh József iskolaigazgató barátjával közösen, ők festették fel az első turistajeleket a környékbeli erdőkben és egyik fő szorgalmazója volt a Kő-hegyi turista menedékház építésének.

Végül is a turista házat (torony nélkül) 1933-ban Drobilits Istvánék felépítik és Czibulka Jánosról
nevezik el.

A Turisták Lapjának 1938. évi Évkönyvében ez áll:
"A Szentendrei Osztály nagyszerűen választott akkor, amikor a Szentendre – Visegrádi hegység legdélibb tagján, a Kőhegyen építette fel menedékházát. A Kőhegy teteje lapos fennsík, melyet déli oldalról fantasztikus tornyokat, oszlopokat és gombákat formáló szaggatott sziklafal határol. A letörés fölötti fennsíkon lévő kis menedékház Balázs Gyula építész – akkori MTE tag – tervei szerint, terméskőből épült. Ekkor két 4 ágyas és egy 2 ágyas szobán kívül barátságos kis ebédlője és úgynevezett őrlakása volt. A szentendreiek már előre úgy építkeztek, hogy házuk idővel bővíthető legyen.
A menedékház lapos tetejéről gyönyörű kilátás nyílik nemcsak a környező hegyekre, hanem a főváros felé is. A menedékház 1933. szeptember 23.-iki felavatásával régi terv valósult meg, melyet még a néhai Czibulka János, az osztály első elnöke vetett fel, de már az építkezést és az átadást nem érte meg.
Tízévnyi kemény munka, anyagi áldozat és lelkes kitartás hozta össze a kis ház köveit, melyre a Szentendrei Osztály a 900 pengős államsegéllyel együtt, 8 289 pengőt költött".

A menedékház ekkortól kedvelt témája a turisták számára népszerűsítő képeslapoknak is. Az épületet 1940-ben átépítették.

A háborút követően 1949-ben a turistaegyesületek működésének ellehetetlenülése után államosították a menedékházakat. Üzemeltetését először a Turistaházakat Ellátó Vállalat, majd ennek megszűntével vendéglátóipari vállalatok kapták meg, a tulajdonjog az államé maradt, majd a Pilisi Parkerdőgazdaság kezelésébe kerül. 1993. áprilisától üzemeltetője a HÓD Honismereti Turistaegylet, a Magyar Turista Egyesület szentendrei osztálya.

1958 szeptemberében született a kőhegyi Petőfi emlékmű, annak állítva emléket, hogy 1845. szeptember 23-án a legnagyobb magyar költő barátaival Vahot Imrével és Vachott Sándorral Esztergomba menvén megmászták a pomázi Kő-hegy ”iszonyúan magas” szikláit. Ez ihlette a költőt a „Visegrád táján” című versének megírására. Érdekes adalék, amit az irodalomtörténészek mára hitelt érdemlően bizonyítottak, ezekből a napokból származik Petőfi ismert, a színész Egressy Gábor által készített dagerrotip arcképe, mert „Sándor-napi köszöntés és a „rekkenő nyári napok” idején tett visegrádi kirándulás (amely Petőfi 1845-ös, Visegrád táján című versét ihlette) között említi a fotografálást.”

A Pomázi Kő-hegy vagy a szentendrei nép által használt nevén Kamen, szóval a mai szentendrei Kőhegy a város egyik különleges helye, mind történelmi, irodalmi, népéleti, gazdaság-történeti turisztikai szempontból is.

Kőhegyi borok

Mert hát sokszor szerepelt a történelemben a Kőhegy. „Ez alatt haladt el a rómaiak egyik fő útja, mely Szent-Endrét Esztergommal kötötte össze. Az Árpádok korabeli okiratok a Kőhegyet Kyhug és Promontorium Pomaziense név alatt említik. Kitűnő szőlői miatt sok viszálykodás folyt érte. IV. László 1278-ban nővérének, a mai Margitszigeten levő apácza-klastrom fejedelemasszonyának, adományozta; de az apáczák e birtokot nem bírhatták háborítatlanul. A XIII. században többször elfoglalták tőlük erőszakosan; 1467-ben a Pomázi Chyko János ejtette hatalmába. Mátyás királynak kéz ízben kellett intézkednie, hogy az apácákat jogos tulajdonukba visszahelyezze. A török hódoltság idejében a Vathay család bírta a Kőhegyet. 1662-ben Wesselényi nádor a pozsonyi Klarisszáknak adományozta, a mi hosszas viszályra adott okot a Vathay család és az apácák közt.”

S hogy miért e kiesnek tűnő, valójában inkább vadregényes, mint szőlő és gyümölcstermelésre alkalmas helynek tűnő területéért folytatott civakodás oka, az a Kőhegy talajában keresendő.
A 367 méter magas, de nagy kiterjedésű fennsík, mely kelet felé mintegy 100 méternyi függőleges falakkal szakad meg trachyt-tufa és breccia. Ebből állnak hatalmas bástyái, hogyaztán szelíd halmokban legyenek megtalálhatóak a Dunáig. Ezt az az érdekes geológiai jelenség okozta, hogy a Kőhegyet trachyttufa és breccia-rétegek képezik, míg az alatta elterülő Kőmezőn homokos és agyagos rétegek vannak.

Legenda kőhegyi kikötőről

A Kő-hegyről ifj. Jankó János a Turisták Lapja 1889. októberi számában ír. ( Ez az ifj. Jankó János a Szentendrén élt és alkotott Európa hírű karikaturista Jankó János fia, aki kora Afrika-kutató, utazója, 1894-től a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának igazgatója.)