főoldalra  
   
PISTA BÁCSI A FESTŐ
   
   
 
Nem tudom, hogy nevezték akkor a Zenta utca végében a keresztutcát, amely a szülőotthon, az Ábrányi villa hátsó bejáratától Tomasovics Pista melletti dűlőútig tartott, de nap mint nap erre jártunk haza az iskolából, ha nem volt hó vagy sár. Az alig járt ösvény alkalmas volt mindazon dolgainkra, amelyek nem tartoztak világ szemére, a pisztolytöltény eldurrantásától, más patronok elsütéséig, az első csókig. A sarkon lévő Ilosvay Pista bácsi háza, árnyékos udvarával elvarázsolt világ volt a kerítésen kívülről is. Ekkortájt nem volt divat ez a Szamárhegyen, mert a többség gondosan gyom- és fűmentesítette udvarát azon a címen, hogy mit szólnának, ha meglátnának egyetlen szál füvet is, azt mondanák, hogy felveri a gaz az udvart. De nem csak ettől volt ez a ház elvarázsolt, hanem attól is, hogy Ilosvay Pista bácsi udvarán kis vitrinekben egzotikus kaktuszok voltak. Szivar mesélte, hogy olyan kaktusza is van az öregnek, amelyik csak tizenöt évenként virágzik. Erről is ír Horányi Sándor 1964-ben:
„Minden érdekli, ami egy kicsit is rokonságban van a képzőművészettel. Ez az érdeklődés lett szülőanyja az időközben már értékes gyűjteményekké izmosodott hobbyjainak: különleges formavilágú, egzotikus virágzatú kaktuszok gyűjtésének. Mintegy 500 fajtájú , 3000 darabból álló kaktuszgyűjteménye egyike a legértékesebb ilyen jellegű magángyűjteményeknek hazánkban. A bélyeggyűjtésnek (levélborítékos rajzú bélyegsorozata bronzérmet nyert a Szépművészeti Múzeumban 1962-ben megrendezett bélyegkiállításon. A lepkegyűjtő (akárcsak mai kollégája Kocsis Imre) a szentendrei és Budapest környéki faunához tartozó , ú.n nagylepke-gyűjteménye 1950 óta a védett gyűjtemények sorába tartozik. És legújabban (1964) a fényképezés. A színes diafilmek témája a Szamárhegy házikói, a virágban pompázó kaktuszok, és a művész legkedvesebb festményei.”
Nos ezek szerint Pista bácsi hagyatékában is kell lenni szentendrei diáknak, vajh hol vannak. A dolog már csak azért is érdekes lehet, mert 1964-ben még régi arcát mutatta a Szamárhegy.

Pedig eredetileg nem Szentendrére készült az egyik legszentendreibb festő.
„Amikor néhány barátom tanácsára Nagybánya helyett 1932 nyarán életemben először Szentendrére utaztam még nem gondoltam, hogy ezzel a végtelenül elragadó kisvárossal találkozásom mennyire végzetes lesz számomra. Igen, minden úgy történt, ahogy a szerelemes regényekben: szerelem az első látásra. Megláttam Szentendrét és megszerettem, annyira hogy 1934-ben véglegesen ideköltöztem, és ezzel nem csak titkos imádója, de mint letelepedett lakója, része is lettem. Immáron több mint huszonöt éve ennek. El sem tudom képzelni, hogy máshol éljek.”

Pedig pályája másfelé is ívelhetett volna. Első mestere Rippl Rónai József. A főiskola után Párizsba utazik, majd visszamegy szülővárosába Kunhegyesre, aztán Pestre költözik. Innen jön Szentendrére. Gyakran jár nyaranta Nagybányán. Első kiállítását Jászberényben rendezik, és azóta harminc tárlaton vett részt. (1964.)

  a lap tetjére