A sír körül és a gyászolók között sok megdöbbent arcú szomorú huszonéves állt. Tegnap volt, itt mellettünk a régi szamárhegyi temetőben Biga temetése, aki huszonhétévesen ment el közülünk. Az ifjakon látszott, most néznek először szembe tényként az élet valóságával, a mulandósággal. Mert hát minél fiatalabb az ember, annál jobban elhessenthető, az idő távolába küldhető, az öregek hatáskörébe utalható az elmúlás. A gyászoló család, a rokonok, ismerősök már elmentek, de sírnál ott maradt egy fiatalokból álló társaság. Kisírt szemű szipogó lányok, komor arcú fiatalemberek. Álltak szálegyenesen, szomorúan. Ők, akik legbelül talán először érezték át a ténynek, tiszavirág létünk döbbentő voltát, akikben most keserű emlékek az együtt töltött vidám, hóbortos éjszakák, a kibeszéletlen gondolatok hiánya, a szerelmes nappalok, a közösen álmodott álmok emlékkötéllé fonódó szálai.

Mikor még kamaszok voltak, osztálytársak, haverok jöttek, mentek a házban. Mi felnőttek meg csak hülye kérdéseinket, mondatainkat mondtuk, hogy na, hogy megy a suli, meg vegyél fel már vastagabb pulóvert, mert hideg lesz ma este, időben gyertek haza, aztán semmi alkohol, legfeljebb egy sör…bla, bla, bla.

S most, hogy belénk hasít a megmásíthatatlan a tragédia, magunkba visszanézve látjuk, mennyire felszínesek voltunk. Mennyire elfoglaljuk magunkat piti problémáinkkal, politikával, meg mittudoménminek nevezett közbosszantó tevékenységgel.
Rádöbbenünk, hogy milyen keveset tudunk róluk, korosztályukról. Mert mikor legutóbb találkoztunk, nem róla, hanem a családjáról, Gyula bácsiról, Rózsikáról beszélgettünk. Felelőtlen felnőttködés ez, mintha csak saját korosztályunk lenne érdekes.

Előttem a csendes, mosolygós arcú, készséges fiú, Biga. De nem a valóság ez már, csak képe a homlokom mögött. Megölelném, visszarántanám, hogy ne, de kesernyés elfogadhatatlan tényként áll a sírkövön, hogy nincs közöttünk, messze jár. Protestál minden zsigerem legbelül, neki az élet járna még, szerelemmel, ezernyi gyönyörűséggel, hogy a fákat színező meleg őszi napsütés is az ő arcát simítsa még.

Isten veled Biga!